A korábban bemutatott előzetes után itt az Invalidus című magyar kisfilm teljes verziója. Felesleges tévénézés helyett tekintsétek meg a lelkes magyar csapat alkotását.

Menjünk rá a csemegékre, mert azon túl, hogy mindenki szerelmes volt a szőkébe, szart sem tudtok az Ace of Base-ről.

• Eleve az egyik srácot Ulf-nak hívják, azt pedig minden kisóvodás tudja, hogy a banda indulása előtt nem vetette meg a nacionalista-rasszista eszméket. (Beszarsz: Ulf beceneve Buddha)
• A legendák szerint a 3 testvér nem utazhatott egy repülőn, hiszen a mamájuk valószínűleg kockázatkezelési szakember, vagy válságmenedzser volt
• Váááá, az megvan, hogy a Don't turn around az eredetileg egy Tina Turner-dal volt?! Az volt.
• A James Bond tantárgyból elég gyenge vagyok, lehet az, hogy a Golden Eye-ban tényleg szerepel egy daluk?
• Korszakalkotó mivoltukat aláhúzza, hogy Lady Gaga, aki mindenkitől mindent lop, még az Ace of Base-től is lopott, hiszen a svédek egyik dala ihlette az Alejandro-t.
• Az megvan, hogy a 2 mamlasz 2010-ben 2 új bigével újraalakította a legendás csapatot? Senkit sem érdeklő daluk címe: All for you.
• Azt pedig nagyon szépen mindenki elhallgatja, hogy a nyúlszájú (néma?) csávó az a KASZA TIBI. Én pedig most erre rájöttem.

Ennyit erről, ezzel tartoztam a világnak.

Ezt hoztam nektek Kínából.

Helyszín: Yangshuo. Mindenhol földből kinövő karszthegyek, hihetetlen látvány, nekem elhihetitek. Volt szerencsém a folyón hajókázni és a környéken bringázgatni. De most sokkal fontosabb az a klasszikus kínai film, melynek (nyilván kamu) DVD-je a környék összes boltjának polcán ott árválkodik. Muszáj volt feljegyeznem a film címét, melynek eredményeképpen az alábbi csodát dobta ki a Youtube. A filmrészlet a táj szépségét visszaadja, de a nyivákolás elkerülése végett érdemes lehallkitani.

1966. november 17-én született egy srác Californiában, akinek összesen 30 év és egyetlen lemez adatott meg, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy maradandót alkosson. Karizmatikus énekes, gitáros és ihletett dalszerző volt, úgy hívták, Jeff Buckley. Ma ünnepelhetnénk a 45. születésnapját.

Buckley-t nem igazán sokan ismerik, legalábbis a világnak ezen a táján biztosan nem. Igaz, nem az a típusú zenész volt, akit a népszerűség annyira megmozgatott volna, legalábbis a zenéje alapján erre következtetek. Mély, szállós, messzire repítő dolgokat játszott egyetlen „igazi”, 1994. nyarán megjelenő albumán (Grace), olyan művészek elismerését elnyerve vele, mint mondjuk Bob Dylan, David Bowie vagy Robert Plant és Jimmy Page.  Nehezen tudnám kategorizálni a dalait, de talán további támpontot jelent, hogy a Katatonia, az Anathema és a Pain of Salvation tagsága szintén nagy tisztelője Jeff-nek, s nagyobb tételben mernék fogadni, hogy John Frusciante is odavan a Grace-ért. Ilyen „rajongókkal” azt hiszem, sokan kiegyeznénk…

Legfőbb hatásaként a Led Zeppelint emlegetik. Lehet benne valami, ha nem is egyértelműen a zene, de a hangulatok alapján biztosan. Sajnos a nagyon erősen induló karrier tragikus gyorsasággal ért véget egy banális baleset miatt: Jeff 1997. május 29-én, a Led Zeppelin Whole Lotta Love c. dalát énekelve ruhástul, csizmában ment be fürdeni egy folyóba. Elmerült, eltűnt, megfulladt. Minden rosszindulatú pletyka ellenére sem alkohol, se kábítószer nem volt a szervezetében.
Ez idő tájt épp a második lemezéhez írt dalokat, ezekből a félkész dalokból később meg is jelent egy dupla lemez (Sketches for My Sweatheart the Drunk), s ez befejezetlensége dacára is értékes hagyatéka lett a srácnak, akinél senki sem tudta szívhez szólóbban előadni a Halleluját….

Három dal kedvenc dal, nem tudok egyet választani:

Nem tudom, hogy ezt a zene vagy a videó rovatban süssem-e el. Azt sem tudom, hogy miközben ezt nézem, azt érzem vajon, hogy minden rendben lesz, és nyugodtan hátradőlhetek, vagy azt, hogy még meg sem születtem.

Egy biztos: ez a látvány az utolsó reményünk, hogy ha rosszindulatú ufók jönnek a Föld közelébe, nem mernek majd leszállni.

"Meggondoltam magam, mégsem megyünk be. Furcsa egy hely ez." (Arthur király)

 Ne kelljen könyörögni, hogy teljes képernyőn nézzétek!

Earth | Time Lapse View from Space | Fly Over | Nasa, ISS from Michael König on Vimeo.

A vimeon fel van sorolva, hogy a 18 jelenet közül melyik hol lett rögzítve, valamint hogy ez az amúgy dallamokban nem túl bőkezű ambient zene, ami tökéletesen passzol az űrbe, a minimal technós Jan Jelinek Do Dekor című trackje, nem egy mai darab. Azért a NASA is szépen beválasztott, jó lehet a DJ-jük, vagy a musical supervisor.

Vajon mi megy náluk a liftben?

Pár hónapja készítettünk egy interjút egy feltörekvő bandával, akik ismét megszólítottak minket, én pedig nagyon szívesen adok hírt első albumuk megjelenéséről, valamint hétvégi lemezbemutató koncertjükről. Hajrá!

Szóval:

• Deviszont Facebook oldal
• November 19 - Lemezbemutató koncert a miskolci Corner Stage-ben
• Kislemez letöltés

A lemezről nekem továbbra is a Did I Let You Know és a Police Station a két favorit, mégis a Monarchy of Roses-hez készült el az új RHCP-klip. Meglátszik, hogy nem kérték ki a véleményem.

T-22 nap a bécsi koncertig. Hú, de közel került.

"A remény rabjai" az imdb.com (The Internet Movie Database) olvasóinak szavazata alapján minden idők második legjobb mozija, mely persze lehet, hogy egy kissé túlzó állítás, de a kilencvenes évek filmjei közül mindenképpen az egyik legkiemelkedőbb alkotás Frank Darabont Stephen King-adaptációja. Az író regényeiből, novelláiból több sikeres mozi készült már "A remény rabjai" előtt is, a közönség mindig vevő volt a King írásaiból készült filmekre. Az 1982-ben kiadott "Different Seasons" című novelláskötetben megjelent "Rita Hayworth and the Shawshank Redemption" távol állt a szerzőre jellemző horror műfajtól, azonban kellően lebilincselő és érdekfeszítő volt ahhoz, hogy a vásznon is sikeres legyen. És az is lett, hét Oscar-jelölés, tucatnyi szakmai díj, kultmozi-státusz és sokak karrierjének elindítójává vált, nem mellesleg számos további mozifilmnek és televíziós alkotásnak adott kellő inspirációt.
Nehéz a történetről úgy írni, hogy ne áruljon el az ember izgalmas fordulatokat, ezért én mindössze az alapokat vázolnám fel. Az 1940-es években járunk, Stephen King kedvenc színhelyén, Maine államban. Andy Dufresne (Tim Robbins) kétszeres életfogytiglani börtönbüntetést kap felesége és annak szeretője meggyilkolásáért. Büntetését a Shawshank börtönben kell letöltenie, ahol a rabok egytől-egyig hozzá hasonló helyzetben vannak, vagyis ártatlannak vallják magukat, pontosabban mindenkinek rossz volt az ügyvédje (ahogy ezt a filmből is megtudhatjuk). A fegyintézet természetesen nem leányálom a korábban pénzügyi szakemberként dolgozó Andy számára, akinek a körülményekhez csak lassan sikerül alkalmazkodnia. Azonban a börtönben eltöltött hosszú évek alatt saját életén kívül - megragadó személyiségével - rabtársaiét is megváltoztatja.
A sztori önmagában nem túl eredeti, láttunk már ilyet, de a jól elhelyezett és időzített finom humor és a mély, elgondolkodtató drámai pillantok kiemelkedővé teszik a filmet. Főként a rendezőt illeti dicséret mindezért, mivel jó érzékkel elegyítette az egyes műfaji elemeket, így a már említett humor mellett a narráció alkalmazásától epikussá válik a mű, míg a történetben rejlő drámai vonal precíz kidolgozása erős tartalommal tölti meg az alkotást. Ugyanakkor nem egy lelkizős melodrámáról van szó, hanem egy izgalmakban, fordulatokban gazdag, az ember figyelmét folyamatosan lekötő műről, melyet méltán tartanak a világ egyik legjobb filmjének.

Thomas Newman életében "A remény rabjai" egyértelmű erős választóvonal volt. A komponista addig csak kereste önmagát, a számára legmegfelelőbb zenei stílust. Próbálkozott szintetizátoros elektronikus muzsikával, könnyed romantikus és vígjátékzenei vonallal, erősen jazzes alkotással, finoman jazzes művel, illetve az amerikai folklór zenei világával. Azonban az igazi áttörés a Shawshank börtön rabjait bemutató film alá komponált zenével érkezett meg, és karrierjének további szakaszát is egyértelműen kijelölte az itt kidolgozott stílus. "A remény rabjai" zenei világa leginkább a szerző által 1992-ben írt "Egy asszony illata" aláfestésében gyökerezik, bár "A játékos" vagy "A nő nem felejt" című munkáiban is fellelhetők a mára már szinte védjegyévé vált motívumok. Az ezekben a filmekben alkalmazott dallamvilágot, hangszerelést és stílust csiszolta tökéletesre a King-adaptációhoz, majd ezután szinte minden későbbi kompozícióját ezen zenei elképzelések alapján írta meg.

De melyek is ezek a sajátos stílusjegyek, amik olyannyira egyedivé tették a szerző hangzásvilágát? Talán a legjellemzőbb példa a második track, a "Shawshank Prison (Stoic Theme)", mely az album legfontosabb, legerőteljesebb témáját rejti. Újra és újra felbukkan a későbbiek során is, számos variációban hallható, bár az eltérés sohasem nagy, általában csak a hangszerelésben van változás, illetve egy-két plusz hanggal egészül ki a dallamsor. Nagyon borús, szomorkás tétel ez, a film érzelmi világát szinte tökéletesen bemutatja, vagyis hiába nyomasztó a dallam, a remény hangjai mégis ott bujkálnak benne. Ez a keserédes vezérmotívum mindemellett még jól megjegyezhető (dúdolható) is, ami egy főtémánál sohasem hátrány.
Ezen film zenéjében kristályosodott ki a szerző azon stíluseleme, mely a csendes felvezetésen alapuló nagy, katartikus zenekari kitörésben rejlik. Későbbi munkáiban is gyakran alkalmazta ezt a módszert, és a hatás sohasem maradt el. Jelen esetben ez például a "Zihuatanejo" című tételben hallható. Fontos elemei még ennek a score-nak és a szerző stílusának is a minimál-hangszerelésű tételek, melyek jellemző példája az albumon a "Suds on the Roof", vagy a "Lovely Raquel", melyekben csupán pár hangszerrel ér el felejthetetlen pillanatokat a komponista. Meg kell említeni még a country stílus zeneiségén nyugvó, a Vadnyugatot megidéző trackeket is, melyek közül a "Workfield" igazán autentikusra sikeredett, a "Compass and Guns" pedig az alig hallható szájharmonika miatt sorolható az imént említett kategóriába. A szerző sohasem a lendületes zenéiről volt híres, azonban néhány tétel esetében szinte minden eddigi munkájában voltak olyan részletek, melyeknél egy hirtelen dinamikai váltást követve beindult a teljes szimfonikus zenekar, jelen esetben az "And That Right Soon" képviseli ezt a tipikusan Thomas Newman-es stíluselemet.

"A remény rabjai" zenéjéből számomra nem a jól ismert és közkedvelt főtéma tartozik a kedvencek közé, hanem az olyan, rejtett kis értékekkel rendelkező tételek, mint a "Rock Hammer" vagy a "Suds on the Roof". Előbbit az andalító vonósok játékát hirtelen felváltó szokatlan szintis basszushangok különös hatása miatt kedvelem, utóbbit pedig minden idők egyik leggyönyörűbb drámai zenéjének tartom. Ennek utolsó fél perce minden bizonnyal inspirálólag hatott Howard Shore-ra "A gyűrűk ura" zenéjének megírásakor. Sajnos ezen két track egyedi hangzása nem köszön vissza sokszor az albumon, de persze van helyette sok más, mint például a legösszetettebb, a film címével azonos elnevezésű tétel, mely viszonylag hosszan építkezve jut el a drámaian méltóságteljes befejezésig. A szerzőre oly jellemző egyedi stílus, a fülbemászó dallamok, a filmen és önállóan is tökéletesen működő zene, a szokatlan hangzásvilág voltak azok a tényezők, melyeknek köszönhetően "A remény rabjai" az egyik legkedveltebb filmzenévé, egy örökérvényű alkotássá vált.

A lemezen helyet kapott még két régi amerikai sláger is, a The Inkspots és Hank Williams egy-egy felvétele, melyek a filmbe tökéletesen illenek, de az albumon szétszórva elég rendesen kizökkentik az embert Newman zenéjének harmóniájából. Illetve az Andy egyik lázadását bemutató jelenetben felhangzó ária (a "Figaró házasságá"-ból) szintén felkerült a CD-re, ez viszont legalább kellemes hallgatni való, nem úgy, mint a két hetvenéves sláger, melyekhez hasonló dalok egyébként azóta, majdnem kivétel nélkül mindig megtalálhatók Thomas Newman albumain.
1999-ben készült el "A remény rabjai"-nak folytatásaként értelmezhető "Halálsoron", melyben Frank Darabont nem a korábbi film történetét vitte tovább, hanem annak koncepcióját alapul véve egy másik, szintén börtönben játszódó King-regényt filmesített meg. A mozi szintén több díjjal jutalmazott hatalmas kritikai és közönségsiker lett, melyhez az alkotógárdában újfent helyet kapó Thomas Newman zseniális, "A remény rabjai"-t majdnem felülmúló zenéjével járult hozzá.

Írta: Filmzene.net (http://filmzene.net)

Legyen ez a hét dala, nap zenéje, vagy bármilyen apropó. Nem írok annyi cikket, hogy azt mondhassam, hogy köztudott rólam, ezért inkább csak írásban rögzítem most: az operett és musical műfajtól ha nem is genetikailag, de a többi meghallgatott zene fényében kicsit irtózom. Talán idősebb gyerekként még elviseltem és tudtam szeretni, most is megvannak a kedvenc egy-egy számaim, nem vonok vállat az elmúlt 100 évre, ami jó, arra nem mondom, hogy szar. De azt hiszem, amióta ezt a francia Rómeó és Júlia muscalt erőszakkal behurcolták az országba, szétpromózták a rádióban, és senki nem mert szólni, hogy ez egy szar, rosszul vagyok az egésztől. Pláne attól az 5-6 ripacstól aki mindenben főszereplő, és akit nyilvánvalóan csökevényes szépérzékem szerint ugyanazok imádnak, akik a Tiszti Klubba és az Arató Discoba járnak szórakozni.

Nos ebből a világból következik most egy szám :) Az apropója mindösse annyi, hogy nem láttam még egy épkézláb feldolgozást, ahol igazán a zenére figyeltek volna. Származási hely: Eisemann Mihály - Somogyi Gyula - Zágon István Fekete Péter című zenés játéka. Figyelem, Fekete Péter nem a negyedik szerző, hanem a cím, és Zágon István és Fekete Péter két ember.

Akkora klasszikus ez a szám, hogy bárki is kapja meg, szinte kötelezőnek érzi, hogy a dal minimum 40%-át simán üvöltse, éneklés helyett. A Mikroszkóp Színpad az egyedüli hely, ahol ez eléri a 60%-ot, és ha van zongorakíséret is, akkor ott senkinek nem tűnik fel ha az énekes előadó valójában az egész számot (vagy csak a tartalmát) elszavalja. Ez történik Kiss Manyival is. Lehet csípőből tolni, hogy dehát ő korunk (kié?) egyik legnagyobb színésznője, és ez egy kabaréjelenet, tehát csak vicc, és a viccet érteni kell, és abba bármi belefér. Szar, mert ezzel még egyet is értek. De ez valami förtelmes amit itt a zenével tesznek.

• első sor hol jár? plusz BEÁLLÁS, viccnek is erős!
• a második sorban a "MIRŐL" szó az hová csúszott? vagy valaki más énekli be?
• 3-16. sorig ugyanez
• utána fergeteges gegek jönnek, azt elismerem...
• felhívom a figyelmet, hogy ez egy Önök kérték videó...

Megint senki nem mert szólni. De hát nagy színésznő, egy entertrenőr, addig ne kritizáljuk, amíg nem adtunk el annyi lemezt, mint Tina Turner.

Az érem másik oldala:

Az alábbi videóban csodás gyöngyszemeket lehet lelni ugyanezzel a pikírt hozzáállással, akvárium, zakóméret, Kóka János a zongoránál, eleve elég magas labda a helyszín, de remélem senki nem értetlenkedik egy 1943-as zene esetében. Valahogy mégis csak a pozitívumot tudom meglátni: elsőre élvezhető jazz előadás, teljesen egyedi zongora impróval, az eredeti dallam legfontosabb részeit olyan jó időzítéssel, határozottan elkülönölő hosszú-rövid-hangos-halk hangokkal játssza, amitől ez számomra csillagos ötös. És instrumentális, tehát nincs, aki a szövegtől, a rá osztott szereptől és saját magától elaléljon. A dob nem virgázza szét, halál nyugodtan hoz egy alapot. A basszusgitár pedig amikor kinyúl a zene fölé, radarmagasságba, valami olyan jó hangon szólal meg, hogy az egész egy meglepően jó élő hangképpé áll össze. Nem sikerült rájönnöm, hogy ez milyen típusú zongora, pedig gyalázatosan szép hangja van.

A felvételen Benda Gábor (zongora), Horváth Plútó József (basszusgitár) és Bordás József (dob) játszik. Aki tud olyan lemezt ajánlani, amin közel ugyanebben az összeállításban játszanak együtt, az tegye meg. Megmentették ezt a számot. Egy jó tenorszaxofonon, vagy bármilyen trió vagy kvartett feldolgozásban ez legalább olyan utat járhatna be, mint Kozma Józseftől a Hulló levelek (vagy lásd itt, itt és itt). Skandallum. Vérlázító a különbség a fenti kabaréjelenet, elviccelés és porba tiprás és eközött.

Szerencsére a hangot nem az operatőr vette fel... ő óvodai ballagásokat vállal.

Szerdán (11.09) jelent meg a Recorder blogon egy Zagar klip a kodaly-method.com-ról, és nem is értettem, mi történik: négy kegyetlenül jó videó van fent az oldalon, az előadók Akkezdet Phiai, Volkov Sister, Zagar és a Turbo. Nézem a facebookon, 4 órája posztolták ki a videókat, nem is értem, hogy erről miért nem tudtam, és miért nem tud mindenki róla, annyira jók a videók.

Úgyhogy annyit tudok tenni, hogy jelzem, hogy ez létezik, és nagyon tetszik. Hasonlót kezdtünk el 2 éve B-oldal.tv néven, valami olyasmi céllal, hogy ha nem is pályázati forrásból, de emberszabású áron csináljunk videót olyan zenészeknek, akiknek még nincs olyan próblémája, hogy "fú most melyik videómat töltsem fel a youtube-ra". Nem tudom, hogy a Kodály method alkotóit, az egyébként komolyabb filmes babérokat is birtokló Szimler Bálint rendezőt, Rév Marcell operatőrt és a velük dolgozókat mi motiválta, de jó az egész. A Recorder blogban a Zagar Never the same című számához készült videó jelent meg, nagyon jó a helyszín és a hangulet - ebben a posztban olvasható pár szó a célokról: "A Kodály-Method célja, hogy a felvételek mind zeneileg, mind képileg exkluzívak, egyszerűek, és egyszeriek legyenek, az interpretáció különlegességére helyezve a hangsúlyt. Zenei élményeket támogatunk meg adekvát vizuális ötletekkel, egyúttal igyekszünk minden előadónak/zenekarnak a személyes oldalára fókuszálni."

Az elnevezésen külön megfeküdtem, mert jó, ismert, .com végződés, az exportra érdemes zenéket ez a körítés szerintem szépen meglökheti. És ha megfigyelitek, a weboldal nyelve meghatározhatatlan: a menüpontok angolul vannak, de nincs rizsa, nincs szöveg, nem várja el, hogy bővebben foglalkozz velük, mint kellene, ezeket a videókat csináltuk, tessék élvezni. Turbo:

Kíváncsi voltam, milyen feltételek szerint választják ki a következő zenekarokat, támogatásból működik-e, vagy valójában vállalkozásként, és ha utóbbi, akkor annak mik a feltételei.

UPDATE: Rév Marcell megkeresett, hogy a kérdéseim meg legyenek válaszolva: főleg Szimler Bálint és Marcell ízlése alapján válogatnak, és persze aszerint, hogy épp ki van számukra szem előtt. A következő videó november 22-én kerül fel az oldalra, két külföldi előadóról van szó, akikkel még a Sziget alatt dolgoztak. Később is az a terv, hogy vegyesen lesznek külföldi és magyar előadók.

Jelenleg a Kodály-method privát vállalkozásuk, ami azt jelenti, hogy lelkesedésből csinálják, a saját költségükön és mások szívességeinek segítségével. Hosszú távon azonban szükségük lesz támogató(k)ra, mert nem fogják a gyártást ebben az iramban győzni. Muhi Andás Pires a projekt producere, ő próbál cégeket bevonni a videókészítés támogatásába - ezúton üzenem, hogy amennyiben valaki éppen olyan cég képviselőjének érzi magát, akinek az a sorsa, hogy támogassa ilyen videók elkészülését, őt keresse.

Zagar - Never the same from Kodály Method on Vimeo.

Gondoltam szólok, hogy holnap este a fővárosi-belvárosi Szabad az Á-ban Dave Grohl néhai és jelenlegi zenekarainak tribute bandái lépnek fel, konkrétan a Nirvana számokat játszó Leaner és a Foo Fighters tribute Monkey Ranch.

Infó a flyeren. Jó szórakozást.

Ha valaki emlékszik az Esclin Syndo-ra -bízom benne, hogy sokan vannak- talán arra is emlékeznek, hogy a hangszereseknek volt egy zenekara, amit egy az egyben magába szippantott Sándor Dani és Berger Dalma, így lett az Esclin, illetve az a zenekar volt a Seen. Nem kell nagy agynak lenni, hogy kikövetkeztessük, hogy ha az Esclin tetszett, akkor nagy eséllyel a Seen felfogása is be fog jönni.

Azóta Dalma a Seen sorait is elhagyta, vagy történt is bármi, a lényeg az, hogy a Káli-medencében, a szabadban felvett LEMEZRE már nem Dalma éneke kerül fel. Mert lemezről már az Esclin-es időkben is szó volt,  de az ismert okok miatt parkolópályára került. Végül a Grand Mexican Warlock-ból is ismert Undos szolgáltatta az énektémákat, azt hiszem évekig lehetett volna agyalni, de jobb döntést ennél nem hozhattak volna.

Szóval újra aktív a Seen, kész a lemez, sőt lesz lemezbemutató is: pénteken, 11.11-én a Barba Negra klubban, fellépnek még a Subscribe, a Road és a Subliminal Merger.

Ünnep... vannak vele gondok, lehetett volna szabályosabb, konvencionálisabb a dob, de így is, aki erre nem tud legalább egyszer elaludni, és ellazulni, az nem ember. Nem tévesztendő össze a világ legjobb számával, arról tegnap posztolt Bandi, és 40 évvel ezelőtti :) Ez csak simán nekem tetszik.

Tehát Guardner - Cubus. 2007-es album, csak 2-3 éve hallgatom, abszolút szívverésazonos. Nem az, amire berohansz egy koncerten vagy szórakozóhelyen, hogy "úúúú erre be kell menni", hanem pont az ellenkezője (nem, nem kirohansz, az Shakira! :))). Nem akarsz sehová menni, mert kíváncsi vagy, hová tart, vagy mi lesz veled a végéig, tényleg, elalszol-e, vagy csak elbóbiskolsz, vagy csak elfelejted a telefonszámodat, vagy hogy miért van a kezedben egy plüss angolna, és mit akartál vele 2 perccel ezelőtt csinálni.

Egyébként egy Marcus Schmahl nevű német úr van a dolog mögött, aki elég szomorú, hogy multimédiával és videófotográfiával is foglalkozik, mégsem pakolta tele a youtube-ot saját magával, igény pedig lett volna rá. Nektek van olyan zene, ami miatt a fejeteket fogjátok, hogy nincs fent a YouTube-on? És olyan, ami fent volt, csak lenémították? :)

Nyilván csak az értékeli, aki amúgy is akad a downtempora. Szeretném, ha meghallgatnátok, mert ez szerintem kurva jó.

Bár ciki a "lopkovicz", de nem titkolom, hogy valamikor tavaly ilyenkor megpróbáltam leutánozni azt a hangulatot, amit a Ready For Take Off lemez ad. Ez lett belőle (On This Earth):

Aztán idén januárban újra nekifutottam, kicsit visszavettem a tempóból, mert kurvára nem ugyanaz a zene, amit szeretek, meg amit össze is tudok rakni. Ez a második nekifutás (Wings Over Things):

Nagyon jó csávó ez a Márkusz, itt a májszpésze, és ha bárkit érdekel, akkor ezt az albumát kell megszerezni.