Téglás Zolit azért legfőképp az Ignite frontembereként ismerheti a szubkultúra, bár néhanapján nem kevésbé híres, épp énekes nélkül maradt zenekarokba is beugrik egy-egy turnéra kisegíteni (Misfits, Pennywise). Ám létezik egy másik arca is (nem Travoltától kapta), a Zoli Band…

Újra aktív a Zoli Band
Szólj hozzá!

Robert Plant a Led Zeppelin után
A '60-as évek végén alakult egy legendás zenekar, a legnagyobb hatású bandák egyike, mely nem más, mint a Led Zeppelin. Sajnos a LedZep John Bonham tragikus halálával 1980 megszűnt, mondhatni épp a csúcson, jelentős albumokat maguk mögött hagyva. Remélem senkinek sem kell bemutatnom…
4 komment
Pearl Jam - A könyv
Annak idején (90es évek) én is rákattantam a Pearl Jam-re, aztán a Vitalogy album és a Sportcsarnokos buli után elvesztettem a kapcsolatot a zenekarral, minden különösebb ok nélkül. Hiszek a sorsban, ami nem hagyta, hogy ők és én külön utakon járjunk és elintézte, hogy…
4 komment

A-Ha - Foot Of The Mountain
Július 14-én Budapesten lép fel az A-Ha, ebből kifolyólag érdemes átvennünk a velük kapcsolatos utolsó leckét. Tessék.
Évekig minden írás úgy kezdődött az A-Háról, hogy a kritikaíró vad bizonygatásba kezdett, hogy ez az A-Ha már nem a nyolcvanas évek butuska jólfésült…
5 komment

Klip koppintás: Muse vs. Cozombolis
Az alábbiakban no comment rovatunk újabb csemegéje következik. 2 klip, szépen összeeresztem őket és majd mindenki eldönti, hogy melyik a tojás és melyik a kakukktojás. Kék sarokban a Muse dala, piros sarokban a Cozombolis nótája. Klip koppintás illatot érzek, mint anno a Bikini…
10 komment

Kraftwerk - Minimum-Maximum
Mit is lehetne még mondani a Kraftwerkről? Nem sok új információt. Az elektronikus zene úttörői, sőt mondhatni megalkotói, akik immáron már 40 éve vannak a pályán - és állandóan képesek valami újat letenni az asztalra, anélkül, hogy feladnának bármit is korábbi énjükből.…
1 komment

Fun Lovin' Criminals: Living in the City
Egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz írni egy Fun Lovin' Criminals lemezről. Könnyű, mert hálás feladat: a három "kúlarc" időről időre megjelenik, összeránt egy világbajnok lemezt, lenyom pár hatalmas bulit, aztán újra eltűnik pár évig. A lemezek feelingje…
Szólj hozzá!

David Gilmour - On An Island
Az elmúlt pár évben nem nagyon volt időm új lemezeket hallgatni és elemezni, de amikor anno meghallottam, hogy végre megjelenik ez a lemez, nagyon belelkesültem, és alig bírtam kivárni a napot, amikor végre a kezeim közé kaparinthattam. Ha jól belegondolunk, az 1994-es Pink Floyd…
Szólj hozzá!

Évtized leggyakrabban játszott előadói Nagy-Britanniában
A brit Artisjus összeállított egy listát, melyen az elmúlt évtized leggyakrabban játszott előadói szerepelnek.A lista nyilván csak a brit játszásokra vonatkozik és talán most ne vegyük elő a kérdést, miszerint az évtized 2009, vagy 2010 év végéig tart-e. A statisztika…
9 komment

Compact Disco
Zseniális lemezt kaptam, az egy dolog, hogy már 2 szám alapján rendben van az egész, de könyörgöm, a külcsín! Minden részletre kiterjedő szintikorszak-retróskodás. Amiről szó van: a 2009. decemberben megjelent Compact Disco lemez, a Stereoid. Nem tudom, kinek a munkáját dícséri a…
9 komment

Négytagú Depeche Mode
Február 17-én a Teenage Cancer Trust nevű jótékonysági szervezet meghívása alkalmából a londoni Royal Albert Hallban koncertezett a Depeche Mode. Ez idáig még nem is lenne nagy hír, ellenben a fellépés történelmi pillanat volt: a Depeche Mode ezen a napon Alan…
1 komment

Új dobos a The Mars Voltaban
A hír nem új és nem is bréking. Két okból tartottam érdemesnek megemlékezni róla: Egyrészt nem nagyon volt a hír megfuttatva, másrészt számomra most derült ki a dobos váltás lehetséges oka. Tény: tavaly október 23-án az USA turnén, a raleigh-i koncertet lefújták. Sőt, a…
1 komment

Kedvencek kedvencei
Uraknak gondolom ismerős a szitu, amikor a strandon megláttok egy bitang jó csajt, aki nem néz ki 13-nál többnek. Ilyenkor a lány 20 méteres körzetében 360 fokban radarozunk, hátha a nővérével jött, esetleg az anyukájával. Ha megvan, szemünkkel egy MRI műszer alaposságával…