7 évvel a Remixes 81-04 gyűjtemény után a zenekar úgy gondolta, hogy a rajongóknak biztos nagyon hiányoznak már a jó kis mixek, ezért egy újabb válogatást kell kiadni! A 2011-es „uborkaszezon” DM kiadványa a rendkívül fantáziadús Remixes 2 81-11 címet kapta.

Ki-ki étvágyának megfelelően, ismét 1, 2 vagy akár 3 lemeznyi újraértelmezést is magáévá tehetett, az ismét az internetről hozzáférhető, körülbelül 1 lemeznyi további extra tartalomról már nem is beszélve.

A menü is a korábbinak megfelelően alakult: a hőskorszak remixei, az új idők munkái illetve néhány vadonatúj darab.
Azt már írtam korábban, hogy a remixeket nem mindenki szereti. Megoszlanak a vélemények. Nos, akik szeretik egyáltalán, még azok is további két kasztba sorolják magukat:
1. csak az 1997 előtti remixek a jók!
2. nem csak azok!
Én (a cikk írója) a második csoportba tartozom, nekem kifejezetten csemege egy ilyen kompiláció. Az elmúlt 23 év alatt számtalan, előttem korábban teljes mértékben ismeretlen előadó került úgy fókuszba nálam, hogy egyszerűen csak nagyon megtetszett egy-egy a Depeche Mode-nak készített átértelmezése.
Bushwacka, m83, UNKLE, Darren Price, Trentemöller, Eric Prydz, Röyksopp: mind olyan arcok, akikkel egyszerűen ILLIK képben lenni!

Hogy a kiadvány még azokat se hagyhassa hidegen, akik amúgy nem tudnak mit kezdeni a fenti névsorral, a fiúk két igazi nagyágyút is kicsalogattak oroszlánbarlangjából. Az egyik az első DM lemez után lelépő (és Yazoo-t és Erasure-t alapító) Vince Clarke exkluzív remixe a Behind The Wheel című dalhoz, a másik pedig nem más, mint a pont őt váltó (majd 1995-ben távozó) Alan Wilder ex-DM tag féle átirat az In Chains című dalhoz. Jó választás! Az egyik legjobb dal az újkori DM felhozatalból. Emiatt, illetve a legendás extag miatt a rajongók persze lélegzetvisszafojtva várták Alan mixét. Vajon lesz-e olyan, mint amilyen a DM volt az 1995-ig tartó „aranykor” idején? A legtöbben már nem is remixet, hanem egy ÚJ dalt vártak, ami ÚGY SZÓL, mintha Alan még ma is a zenekar tagja volna. Sőt, egyesek már a zenekar újraegyesülését is készpénznek vették.
Hát új DM dalt bizony nem kaptunk, mert Alan teljesen átírta Martin dalát, nem csupán „felöltöztette” azt, mint a régi időkben. Gyakorlatilag a dalszövegen kívül semmi sem maradt az eredetiből. Így ez inkább tényleg „csak” egy remix, persze az átlagosnál sokkal több. Recoil úr készített egy bizony túl hosszú intrót is és egy picikét zavaróan sok egyéb DM hangmintát is felhasznált munkája során, ettől függetlenül az eredmény lenyűgöző. Ott van a dalban az az atmoszféra, ami Wilder 1995-ös távozása óta sajnos nagyon hiányzik a Mode zenéjéből. Folyamatos zenei építkezés, és persze kiteljesedés, elképesztő erővel dübörög, végre telt hangok, fémes dobok, rengeteg mély, százezer hangsáv egyszerre, van íve, sodrása, katarzis, az utolsó 1-2 percben már szinte fel sem fogja az ember, hogy mi minden szól és honnan és szinte fáj, hogy nem tart még legalább 4 percig. Hamisítatlan Recoil (Alan szóló projektje) remix. Talán a valaha készült legjobb átértelmezés! (pedig állítólag Alan néhány óra alatt dobálta össze)

Ismét két művet hallgatunk meg a kiadványról. Az egyiket Madonna iszonyatosan jól sikerült hiperdiszkó-albumáért (Confessions on a Dance Floor) felelős Stuart Price készítette. Nekem ez a mix jobban tetszik (szívesebben hallgatom), mint az eredeti DM féle, „albumos” változat:

A másik természetesen nem lehet más, mint a fent már agyondicsért Alan Wilder féle In Chains:

A 2012-es Velencei Nemzetközi Filmfesztivál különdíját és a Varsói Filmfesztivál fődíját megnyert filmre van pár jegyünk, amelyekkel szeretnénk, ha élnétek.

A film romantikus, humoros, és aki nem röhögi el magát a szó hallatán, annak mondom, hogy szenvedéllyel teli. De hisz nyilván, a tangót nagyon sokszor azonosítják a szenvedéllyel, és ha igazán jól csinálják, akkor az valami olyan fajta modoroskodás, amit nem résztvevőként, hanem kívülállóként a bánat akar nézni. Ugyanakkor mindenki emlékszik Al Pacino tangójelenetére az Egy asszony illata című filmben, és nem nagyon hallottam, hogy bárki vitatta volna, hogy az mennyire jó. Talán sokan akadnak, akik végignéznének egy olyan filmet, ami csak abból áll.

Nos ez nem ilyen film, és nem modoroskodás. Eleve egy börtönőr a főszereplő: szabálykövető, igazi kocka, poroszos, már-már kényszeres. Ő az, aki öltönyben menne ki a Szigetre, hiszen mégis csak szabadtéri hangversenysorozatról van szó. Kicsit szerencsétlen, de rendkívül magányos, és az olyan mosógépen kúró tulok ősemberektől az különbözteti meg, hogy nem akar magányos lenni, és vágyik a szeretetre, talán ezért megy tánciskolába. Ahol mint utólag kiderül, az egyik fogvatartott felesége lesz a tangópartnere, így a rab is elkezdi lehetőségei szerint és az argentin elítéltek segítségével kijárni az útját, hogy majd megfelelhessen a feleségének.Mindeközben együtt raboskodik barátjával, aki viszont a nő szeretője. És akkor a börtönőr kihúzza magának ezt a kártyát, ha más nem, minimum a szabálykövető magatartása jelentősen borul. A film francia-belga-luxemburgi koprodukció, illetve a négyrésztvevős érzelmi bonyodalom egyik börtönlakója, Fernand, ugyanaz a Sergi Lopez, aki a Faun labirintusában a nem éppen elragadó Vidal kapitányt formálta meg.

Tango Libre - Szabad a tánc:

Helyes az alapszituáció. De akár meg lehet hallgatni a filmet csukott szemmel, csak a zene miatt is. 

A filmet 2013. március 21-től vetítik a mozik, mi egy március 20-i vetítésre invitálunk titeket a Mammutba, 7 órától. Annak eldöntésére, hogy kikhez kerülnek a jegyek, vagy:

(a) alkossatok szókapcsolatot a BeNeLux mintájára a belga-francia-luxemburgi nemzetek nevéből
(b) vagy jöjjetek rá, hogy a Supralux nevű festék mely nemzetek nevéből áll akkor, és ezt küldjétek el

Ide: jatek@b-oldal.hu. Az első 5 olyan e-mail, amin felhorkanunk, páros mozijegyet ér, azaz 5x2 jegyet tudunk felírni. Segítünk népnemzetünk felemelkedésének helyes útját is megkeresni: ha új párkapcsolat és párzási rituálé reményében hívnál el moziba valakit, akkor nyert jeggyel simán lehet azt mondani, hogy "figyelj Brigi, nyertem ezt a 2 jegyet, AMÚGY NEM HÍVNÁLAK EL, de Afrikában meg éheznek, mégsem veszhet kárban, gyere el bugyi nélkül", és lehet, hogy 1 hónap múlva már tangóztok. Brigi nekem azt jelezte, hogy érdekelné. Továbbá börtönőr feleség olvasóink részére (a Google Analytics szerint ez 30-40%) ez remek lehetőség, hogy álruhába bujtassák a hiányzó romantikát, és megrepesszék azt a megmeszesedett héjat az egykor sokkal nyitottabb pasijukon.

Ez a sztori csupa olyan szereplőt von be az érzelmek világába, akik hivatásszerűen kell elzárkózzanak attól. Úgyhogy aki úgy érzi, hogy egy tulokkal jár, de mégis szereti, az zsaroljon ki tőle egy közös mozizást. Utána lesz szép 24 órája.

A film a mozinet honlapján: Tango Libre

További előzetesek: https://www.youtube.com/mozinet

Az időben 1983-ig utaztunk ma vissza a fiúk harmadik, Construction Time Again című albumáig. Ma ezt hallgattuk meg!

A Speak & Spell után távozó Vince Clarke helyét a közelmúltban egy Alan Wilder nevű srác veszi át. Sötétebb zenei tónusok iránti vonzalma, kísérletező kedve és Martin kezdődő ipari beborulásai gyökeresen változtatják meg a soron következő album hangzásvilágát és hangvételét: nyoma sem marad a bohókás szintipopnak. Az első két album által fémjelzett, könnyedebb, kezdeti korszakot az új albumra már fel sem kerülő (!) Get The Balance Right! című kislemezes slágerrel zárják le hosszú időre. A szintetizátorok mélyebb hangon brummognak, a dalszövegek politikai színezetet kapnak (komoly témák!) és a popzenét ipari zörejek, effektek, hangminták, zajok, helyezik új dimenziókba. A zenekar megtalálja „saját magát”, igazi kísérletezés kezdődik! Talán túlságosan is, a rajongók a mai napig nem nagyon tudják hova tenni a korongot, nehézkes, nem áll össze, kiforratlan, helyenként kifejezetten bosszantó, zavaró. Szinte senkinek sem ez a kedvence, hogyan is lehetne? Nem is hallgatjuk túl sokat, annak ellenére sem, hogy ezen található az ELSŐ IGAZI Depeche Mode sláger! Indítsuk el hát!

És tessék, már az eleje sem akármi: Love In Itself, ember nincs, akinek tetszik ez az összeállni nem akaró dal és idegesítő hangszerelés. Micsoda őrült ötlet volt ezzel nyitni az albumot?

Aztán a More Than A Party, máig az egyik legnyugtalanítóbb szerzeményük és legmagasabb bpm szám (Depeche Mode-os mércével mérve, persze). Borzasztó dal, nem szívesen mutogatom, mindig skippelem. Most is. A leggyorsabb után mi is következhetne más, mint minden idők leglassabb Depeche Mode szerzeménye? Pipeline! Csak zajok és samplingek, csattogások, kattogások és csörömpölések. Bátor kísérlet, de nagyjából itt hagyja abba az album hallgatását az a kevés vállalkozó, aki idáig még kibírta…

Szépen indul, ugye? Pedig azt kell mondjam, érdemes kitartani: a nehezén már túl is vagyunk, a fogyasztható dalok következnek! Itt van rögtön az Everything Counts, a tökéletes pop sláger, máig érvényes, markáns Depeche Mode ismertetőjegyekkel. Az első valódi himnuszuk, akkora bődületes siker, hogy innentől kezdve 9 világkörüli turnén is elő kell adniuk (ezzel sokáig rekorder) és nem lenne nagy meglepetés, ha a 2013-as turné kedvéért újra leporolnák. Magasan ki is lóg a dal az albumról fölfelé, naná, hogy kislemezen is megjelenik és a rádiók is felkapják, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 1989-ben (igaz, élő változatban) újra kislemezre kell másolniuk.

Mégis azt gondolom, hogy az album további dalai (Shame, Two Minute Warning, The Landscape is Changing, Told You So) adják vissza leginkább a 83-as DM zeneiségét. Hibátlan dalok mind, de érezni még, hogy az eszköz már a kezükben, az irányt már kijelölték, a fiúk már ráléptek a helyes útra, de valami még hiányzik. Ez így még nem az igazi, még nem érzik magukat otthonosan. Ezek a dalok nem is váltak igazi slágerekké, himnuszokká, bár a potenciál meg volt bennük. (Kivéve talán a Told You So, ami a korongon egy béna lakodalmas szintizene, az 1984-es turnén meg már egy igazi vadállati örjöngés.)

Összességében továbbra is azt gondolom, hogy a CTA „csak” egyfajta előhírnöke az igazi zenei áttörésnek, minden idők legjobb albumának, az 1984-es Some Great Reward-nak. De közben azt is be kell valljam, hogy a kis „újrahallgató” küldetésem eddigi legizgalmasabb tétele ez a lemez volt! Nagyon ritkán veszem elő és kicsit „ballábas” is szegény, mégis nagyon jól esett újra felfedezni, megismerkedni vele.

Most is két dalt mutatok meg róla, az egyik egy Alan Wilder szerzemény (nem sok ilyen van). Szinte „összefoglalja” az albumon hallhatóakat:

A másik pedig egy új felfedezettem, sosem fogott meg még ennyire ez a dal, pedig 23 éve hallottam először. Egy újabb ragyogó albumzáró dal (a DM ebben szinte sosem hibázik), mondom én, hogy nagyon jól esett újra felfedezni ezt a korszakot!

Ez pedig egy gyöngysor itt:

“Let's take a map of the world

Tear it into pieces

All of the boys and the girls

Will see how easy it is

To pull it all down and start again

From the top to the bottom and then

I'll have faith, or I prefer

To think that things couldn't turn out worse”

(komoly dallamtapadás veszély!)

BRÉKING! Richard Dorfmeister dj és producer, valamint Rupert Huber zongorista közös projektje a Tosca április 30-án az A38-ra érkezik! ODEON című audiovizuális performanszuk, melynek vizuális részét az Ars Electronica Future Lab készítette kitüntetett esemény az elektronikus zene kedvelői számára, nem kérdés, hogy ott kell lennünk, ez erős lesz.

A hatvanas-hetvenes évek népszerű zenekara, a Ten Years After alapítója 68 évesen korában tegnap, azaz március 6-án távozott az élők soraiból. A zenészt nem annyira ismerők számára kiemelném, hogy a gitáros egy ligában játszott Eric Clapton-nal, illetve Jimi Hendrix-szel, korának meghatározó blues-rock gitárosának számított. Alvin Lee a Ten Years After-rel a legendás Woodstock-i fesztiválon is fellépett, majd 1994-ben a második Sziget fesztiválon - a Eurowoodstock-on hazánkban is tiszteletét tette. A világhírű zenész hivatalos honlapján családja közölte, hogy Lee szerdán váratlanul hunyt el, egy rutin műtétet követő komplikációk nyomán. Szomorú.

B-oldal: A maxi, az első klip és a bemutatkozó koncert(ek) után hogyan értékelitek az Astryd indulását?

Krizso: Jól éreztünk magunkat a koncerten, egy ilyen sok elektronikus setup-nál örülünk, hogy hibátlanul, egyben lement a program. 600 embernek teljesen új számokat játszani az A38 hajón nagyon érdekes szituáció. Ritkán adatik meg ilyen speciális helyzet és ebből fakadó atmoszféra egy régebb óta koncertező alkotónak, mint nekem. Fel kell ezt dolgozni és meríteni belőle, jól látszik ilyenkor, hogy mi működik nagyon vagy mi az, ami egy kicsit kevésbé.
Zsuzsi: Örülünk, hogy elkészült a maxi és hozzá a klip. Ez egy irány és a mérce nekünk is és a hallgatóinknak is. Sokan már most értik / érzik az Astrydot és ez egy megerősítő visszajelzés ahhoz, hogy tudjuk tágítani a határainkat.

B-oldal: Mik a közeli jövő tervei, mikorra várható az album?

Krizso: 2-3 számonként fogunk jelentkezni 2 havonta nyárig és szeptemberben várható a "gyűjtő" nagylemez. Zsuzsi: A közeljövőben írjuk az új zenéket, próbálunk, készülünk a nyárra, bővítjük és finomítjuk a műsorunkat.

B-oldal: Milyen tapasztalatok használhatóak fel a Realistic Crew időszakból?

Krizso: Sok mindent merítünk az RC időszakból szakmai, de technikai és emberi aspektusból is. Vannak dolgok, amiket persze szeretnénk elkerülni, de ez már most látszik, hogy könnyen megy. A lényeg, hogy az Astryd-al egy teljesen új alkotói és produkciós hozzáállással működünk már.

B-oldal: Hol lesztek láthatóak legközelebb?

Krizso: A megújult Corvintetőn, április 13-án este. Várunk Titeket!

Egy Depeche Mode utazás nem képzelhető el a remixek világába tett kitérő nélkül. Lássuk most a Remixes 81-04-et!

1981 óta számtalan remix lát napvilágot a zenekar háza tájáról. Hivatalosak és kalózok (bootleg) egyaránt. Minőségük és mennyiségük erősen osztják a rajongókat, sokan szívesen hallgatják őket, míg mások a puszta említésüktől is frászt kapnak. Mi sem megyünk el szó nélkül a jelenség mellett, hiszen talán a világon nincs zenekar, amit ennyiszer és ennyien remixeltek. Amelyik ilyen nagy hatást gyakorolt a remix kultúrára, a club kultúrára és az elektronikus zenékre eleve.

A tengernyi remixből merít ügyesen a Remixes 81-04 című kiadvány. Létezik 1 cd-s változata a „koca” depesesek számára, dupla lemezes verzió a „haladóknak” és egy tripla is az igazán nagy étvágyúaknak. A fanatikusok nagy örömére végre néhány eddig sehol sem hozzáférhető remix is napvilágot lát (természetesen a 3 lemezes változaton), illetve jó maréknyi vadonatúj remixet is elkészíttet a zenekar. Valamivel csak el kell adni a kiadványt!
(akiknek még ez sem volt elegendő, egy „titkos” honlapról további még 1 lemeznyi extra remixet tehettek magukévá, KÁNAÁN!)

DM remixek a hőskorszakból és napjainkból is születnek. AIR, Underworld, Beatmasters, Speedy J, Timo Maas, Daniel Miller, Danny Tenaglia, Kruder & Dorfmeister, Goldfrapp és még sorolhatnám a nagy neveket. Legyünk igazságosak, halljunk egy kifejezetten jól sikerült példányt az 1997 előtti hőskorszakból.

És egyet a sokak szerint már kevésbé dicső 1997 utániból is:

Kevés olyan zenekar van, aki jelenleg ennyire hasít a csontjaimban, mint a Zechs Marquise, melynek legénysége tavaly az A38-on mutatta meg hogyan kell odacsapnia egy rockzenekarnak. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan újra találkozunk, srácok!

ZECHS MARQUISE "Lock Jaw Night Vision" Live @ Ligera, Milan, IT from GARY DUONG on Vimeo.

2008 őszén indult a B-oldal, és az azóta eltelt 4.5 évben a megújulás mindig inkább tartalmi volt: többször örömmel láttuk vendégszerzők hosszú sorát, aztán videókat gyártottunk, rovatokat mertünk nyitni, zárni, és amit ugye ezekkel illik tenni: folytatni. De ami a külsőt illeti, a király új ruhája volt csak a miénk, a láthatatlan kelme, amit minden évben ráhúztunk ugyanarra az öreg Stevie Wonderre.

Mától felpróbálunk egy új ruhát, és köszönetet mondunk érte.

Első sorban az emotions online ügynökségnek, akik már a B-oldal előtt is nagy cégeket szolgáltak ki, mégsem felejtették el, hogy WordPress fejlesztők, és ezért a munkájuk során számos olyan eszközt használnak, amit a blogszférának köszönhetnek. Úgyhogy tavaly nekiálltak, rajzolgattak, építgettek, és egy másik domainen összeraktak egy olyan új B-oldalt, ami cseppet sem emlékeztet egyik alap sablonra sem.

Hasonló hálával fordulunk az Index és a blog.hu csapata felé, akik végül ezt a dizájnt átépítették és a blog.hu rendszerére alkalmazták, élen Cadix Laci vasakaratával, akinek egyáltalán köszönhetjük, hogy a B-oldal az első 60 kiemelt bloggal együtt a mai napig a CEMP Premium Selectionben kínált felületek része, és mint ilyen, számíthatott némi szaktudásra és segítségre a bloghu csapat részéről.

Áttekintés

Volt 1-2 elkóricálásunk, amelyek kaptak új ruhát, talán ezért jártunk idági pucéran.

A helyzet az, hogy mi is próbáltunk blogokat összefogni, és közösen hirdetőket szerezni, 2009 és 2011 között ezt tettük Bedia Online Media néven, néhány jó kampánnyal, de nem tudtunk tartósan hirdetőket produkálni annak a közel 70 remek blognak, akikkel összefogtunk, pedig a próbálkozás már médiaórák témája volt a közgázon. Valakinek pedig ezt meg kellett lépnie, mert olyan nincs, hogy emberek évekig szórakoztatnak másokat, és ez hobbi maradjon. 2011 óta ezt a szerepet tölti be a CEMP Premium Selection, amin keresztül a B-oldalon is néha futnak kiemelt hirdetések.

2009-ben elkezdtünk low budget klipeket készíteni, főleg koncerteken, ahol egyébként is jó fények vannak. Fillérekért készült el néhány formáció egy-egy videója, például a Random Trip, a Turbo, Laár András, a Barabás Lőrinc Eklektric vagy Bobafett egy-egy klipje. Aztán új tapasztalatok, új technikai eszközök, új szakmai kapcsolatok találtak meg, és egyre inkább online videókat, 2-3 perces imázsfilmeket, olcsóbb reklámfilmeket kezdtünk gyártani, míg végül a komoly érdeklődők és technikai igények miatt kinyargaltunk a low budgetből, és 2012 óta a volt B-oldal.tv céggé alakult, és Funky Frame Productions néven továbbra is tartalmat gyárt. Olyan, mint a blogolás, csak filmre megy... örülünk, hogy sikerült a munkánkat is belekeverni a blogolásba, a blogolást pedig a munkánkba, és a mai napig kapaszkodunk ebbe az élménybe, és vigyorgunk.

Szintén 2009-ben úgy éreztük, indulunk a Goldenblogon, és legnagyobb meglepetésünkre a "Mainstream" kategóriába sorolták az oldalt a szervezők, mert valóban ismertnek gondolták. Végül a 11-edik legjobb mainstream blogként végzett, közvetlenül Tóta W. blogja után, és a Webisztán előtt, ami tök jól esett, és ez aztán tényleg nem egy érdemkereszt, ez az olvasói szavazatok eredménye. 2010-ben már a Bünti nevű társadalmi paradicsomdobáló és anyázóblogunkat vittük, ez 2. lett a Komplex kategóriában, és sajnos több energiánk nem maradt rá, pedig a csapat nagyobb volt, ez is mutatja, milyen jó dolog, ha egy blog 4-5-6 évig képes érdeklődést mutatni saját témája iránt, és nagyon köszönjük, hogy az olvasottság, a témák, a zenészek és filmesek, néha a hirdetők, vagy a blog.hu csapat bizalma elég inputot adott ahhoz, hogy mindig maradjon lelkesedés. Ezt a célt szolgálja az új ruha is. 2011-ben már a Hetedik sor Goldenblog helyezése mellett kampányoltunk, mert szeretjük, és örülünk a jó minőségű tartalomnak. A B-oldal volt az első zenei témájú oldal, ami rendszeresen küzdötte magát címlapra, hetekkel a Lángoló Gitárok indulása előtt, és mára már a Recorder is ott süvít, nem beszélve a számtalan szűkebben tematizált sikeres blogról, mint az APC vagy a MIDI.

2010-ben jártunk talán a legtöbb zenei fesztiválon, közel 15 különböző nagyrendezvényen. Ezt részben előbb a Heineken, majd később a Borsodi zenei szponzorációjának köszönhetjük, nélkülük az életben nem jutottunk volna el mindenhová. Előbbi részére hirdetési felület voltunk az egyik évben, és 2 évig igyekeztünk minél több cikkel követni legfontosabb támogatott fesztiváljukat. Utóbbi 2010-ben jóformán a zenei fesztiválok főtámogatója volt, és a B-oldal forgatta le minden fesztivál rövid összefoglaló filmjét. Mostanában újra inkább a foci a téma, de a Balaton Soundra továbbra is számíthatunk, és a másik cég részéről a Hegyalja továbbra is támogatásukat élvezi, ahol azóta is minden évben forgatunk belső célokra kisfilmet, persze most már Funky Frame néven.

Én valahogy 2010 körül kezdtem egyre kevesebb cikket írni, de gazdája és alkotója vagyok ennek az oldalnak, még akkor is, ha Interstellar Overdrive azóta átlépte a 3-szoros szorzót, ami az irományaink számát illeti, és ezzel a "Tiszta udvar, rendes ház" és "Gondos bocs" táblákat egyaránt kiérdemelte.

2011-ben egy éjszakára megőrültünk, és reggelre elkészült az Önök kérték, amin ma is percekig tudunk nevetni. A közzétételekor a tumblr felkapottságnak köszönhetően egy nap alatt mintegy 70.000 látogatót fogadott, aztán el is feledtük. De bármikor érdemes elővenni, ha elfogy a hülyeség, mert annyi anyag van benne a véletlengenerátorhoz, hogy mindig tud újat mutatni.

Fülöp atya mindig Fülöp atya marad

Szóval a két Finucci végre hozzánk is eljutott, és varrt ránk valamit. Még ha első ránézésre úgy is ál, mint a bíborosi hacuka Néri Szent Fülöpnek. Talán nem dobjuk le, és talán így is lesz, aki hozzánkszalad. A blogot már jóval ritkábban hajtja a nosztalgia és a gyerekkori közös élmények, mint az első két vében, és jóval több a filmes vonatkozás. A pozitív hozzáállás azonban marad, és megtartjuk a negatív kritikát olyan alkalmakra, amikor senki nem mer szólni, és valakinek ki kell mondania, hogy mi például nem szeretjük. Más esetben csak azért, hogy ciccegjünk, köpködjünk, emelkedett ízlésvilágunk szobrához újabb kilókat tapasszunk, vagy felvegyük a filléres gázsit az amúgy is ingyen kapott koncertélményért, nem fogunk nyafogni. Maradjatok velünk, itt és a Facebookon, mi még nem megyünk sehova.

Hát, ez az. Azaz pár napja én sem tudtam, ki ő, azóta viszont teljesen véletlenül megismertem, miután az egyik pesti romkocsmában a baráti beszélgetést annyira jól aláfestette egy muzsika (nevezetesen az első mix alább), hogy meg kellett kérdeznem a pultos lányoktól, mi megy a háttérben. Seth Troxler nyomta a fülbe csavarodó zenéjét. Azóta azt is megtudtam, hogy Seth "2012 legjobb dj" díját söpörte be a Resident Advisor nevű elektronikus zenei szaklaptól, szóval nem egyhurkapálcás a történet. Mi érdekes még egy dj-vel kapcsolatban? Semmi. Tedd a füledbe az alábbi 4 mix-t és döntsd el, hogy együtt utaztok-e tovább, vagy sem. 

Rock 'n' Roll Billboards of the Sunset Strip címmel jelent meg egy amerikai fotós, bizonyos Robert Landau könyve, melynek képei egy olyan korba kalauzolnak el minket, melyet már szinte elképzelni is nehéz. Albumok, melyek borítói örökké retinánkba égnek, hát még ha óriásplakátokon köszönnek vissza. Robert Landau összegyűjtötte éveken át készített fényképeit, hogy gyűjteményes kiadványba rendezze. Lenyűgöző az egész, a könyv pedig felkerült a 'must have' listámra.

Pink Floyd - The Wall

Marvin Gaye - Let's get it on

Queen - News of the World

David Bowie - Diamond Dogs

Donna Summer - Live and More

Electric Light Orchestra - Out Of The Blue


Stevie Wonder - Talking Book

2001-et írunk és a zenekar felhagy a kilépett Alan Wilder zenedobozán felejtett Depeche Mode atmoszférák pótlására tett kísérletekkel. Dalaikat csontig hámozzák/pusztítják vissza („stripped down to the bone”) és kidolgozatlanul, szinte demo formájában tárják elénk művészetüket. És tessék, a közeg pont így lett intimebb, mint bármikor korábban.

A zenekart ez időtájt segítő, korábban Björkkel dolgozó „LFO agy” Mark Bell producer minden bizonnyal csak egy notebook-al érkezett a stúdióba. Az albumon így aztán egy darab borzongató hangszínt vagy dögletes dobhangot nem hallani, csak piccenések és ciccenések, klikkek valamint pittyenések, továbbá kattintások és zörejkék illetve néhány visító effekt, az úgynevezett laptop sound. Most nem maradt más, csak a puszta dalok és a zenekar közelsége. A Depeche Mode Björk albuma. Imádnivaló! No persze már akinek: a rajongók nagy része haját tépve, százas szöggel feszítette meg a kiadványt és máig nem húzták ki belőle azokat, ha még egyáltalán emlékeznek, hogy hova rejtették szégyenükben a korongot…

Ő bajuk! A közismert Dream On és Freelove slágerek mellett (utóbbinak a Deep Dish remixe máig hódítja a táncparketteket) kellemesen törékeny pillanatok még az I am You, Shine és Breathe című próbálkozások is. A régi hangzást keresőknek javaslom léptessék az albumot a Sweetest Condition címet viselő tételig. Az igazi kihívásokat kedvelők pedig a The Dead of Night című zombival haraptassák magukat. Minimális hangzásvilága miatt különleges, érzékeny DM album és egyelőre úgy tűnik, hogy a zenekar utolsó igazán bátor zenei próbálkozása. (titkon persze reméljük, hogy a közelgő új album cáfolja majd a kijelentést)

Fogadd hát meg Martin sorait és keresd meg te is az Exciter-edet!

„Put on your blindfold
And a dress that's tight
And come with me
On a mystery night
Open your eyes”

B-oldal: Meséljetek, mi a helyzet a zenekar háza táján?

WSOTW: Hát, hála az égnek, mostanság felpezsdültek az események, kijött az új, három dalt tartalmazó kislemezünk (amin már az új kolléga, Prepelicza Zoli basszusgitározik), volt ennek nem is olyan rég egy igencsak fergetegesre sikeredett budapesti bemutató bulija, és már a kapuban van a Düreres nagy horror-parti az Anna & the Barbies, a Mangod, a Haelo és a Csakazértis társaságában. Ezen kívül még pár vidéki buli is jön, és a fesztiválokra is próbálunk beügyeskedni. Klipet is szeretnénk az egyik dalra.

B-oldal: Hogy tervezitek a közeljövőt?

WSOTW: Hát, mint mondtam, most jött ki egy friss EP, album szinten nem tudom még, mi lesz, mármint hogy akarunk-e még teljes nagylemezt készíteni... Ez mostanság nagy kérdés, mivel azért egy 10-12 nótás nagylemezt nyilván sokkal többe kerülne felvenni, meg ha már ilyen van, ahhoz illik egy fizikai megjelenés is, ami szintén sok pénz, kiadó nélkül még több. Egyelőre maradunk szerintem az ilyen kisebb csomagoknál, meglátjuk, hova vezet ez az út.

B-oldal: Készítettetek egy új klipet az „Out Here” nótához. Milyen visszajelzéseket kaptok? Mi a hozzáadott értéke egy underground banda számára egy „hivatalos” klipet készíteni?

WSOTW: Annyira azért nem új már, azóta már kijött a 9 seconds dalunkra is :). De amúgy sokat ér egy jó klip szerintem, rengeteg pluszt tud adni az alapdalhoz, és manapság az emberek amúgy is egyre jobban igénylik a képi hatásokat a zenéhez. A Youtube pedig hatalmas fegyvertény a népszerűsítés körében, egy frappáns, ötletes, vagy épp profin megcsinált klip óriási segítség.

B-oldal: Az „Out Here” klipeteket a BlankTV is kipakolta a csatornájára, és kifejezetten pozitív reakciókat kaptatok rá a világ minden tájáról. Mennyire tudtok eljutni a külföldi zenehallgatókhoz? Láttok potenciált a külföldi mozgolódásban?

WSOTW: A BlankTV-s dolgon mi is meglepődtünk (egyébként a 9 seconds-t is kirakták ugyanígy), nagyon jól esett a sok kifejezetten pozitív kritika a világ minden tájáról. Külföldi bulikat persze bármikor nyomnánk, csak kvázi teljesen ismeretlenül rohadt nehéz úgy megoldani, hogy az út, a buszbérlés, és egyebek kijöjjenek nullára. Most már csak az kéne, hogy valami nagyobb booking agency-től is ránk találjon valaki a Youtube-on, vagy Facebook-on, Bandcamp-en, vagy bármilyen egyéb netes biszbaszon, és lássa, hogy van bennünk potenciál. :)

B-oldal: A közeljövőben hol láthat titeket a közönség?

WSOTW: Lesz ugye a düreres buli, március 1-én (azaz holnap!), március 31-én a gödöllői Trafóban zúzunk (az Apey & the Pea-vel és a Plastic Bitch-el), aztán április 2-án az Instantban mókázunk egyet Mangod-ékkal, és a Naked Truckers-el. Lesz még tavasszal valamikor egy székesfehérvári buli is, meg persze tűkön ülve várjuk a fesztiválos visszajelzéseket.